CORYDORAS JULII
Külalak és jellegzetességek leírása
A fajokban gazdag 9-es leszármazási vonalba tartozik. Lekerekített fejű, viszonylag robosztus felépítésű páncélosharcsa. Alapszíne ezüstös – piszkosfehér. Dekoratív küllemét az ezen a világos alapon elhelyezkedő fekete foltminta adja: feje, háta, oldala sűrűn foltozott. Ritkán kisebb vonalkákká is összeállhatnak, de ezen a fajon a pötty-minta dominál. Oldalán egy vékonyabb fekete csík fut, melyet két oldalról fehér terület keretez. A vonal a hátúszó végének-közepének magasságáig fut előre maximum, sőt, az eleje általában már foltokká esik szét. Nevét a hátúszóján díszelgő, jellegzetes fekete foltról kapta. Farkúszója vékonyan csíkozott, sőt, ezek a csíkok általában inkább foltok sorozatai.

Több hasonló fajt is ismerünk, leggyakrabban a háromcsíkos páncélosharcsával (Corydoras trilineatus) tévesztik össze. A C. trilineatus esetében a jellemző minta azonban a hullámvonal- vagy féregszerű kisebb csíkok sokasága, bár pöttyök náluk is előfordulnak. Az oldalán a fekete csík erősebb, hosszabb. Fontos azonban szem előtt tartani, hogy mindketten nagy elterjedésű fajok, sok variánssal, így a legbiztosabb megkülönböztetés származási hely alapján lehetséges.

További hasonló fajok:

C. punctatus: rendkívül hasonló faj, de általában hiányzik az oldalról a csík (vagy pettyekből áll). Ezt a területet leszámítva egész teste pöttyös.

C. cruziensis: Leginkább a C. punctatusra emlékeztet, de a farkúszón vastagabbak a fekete vonalak, pöttyei általában egyenletesebb elhelyezkedésűek, valamivel halványabbak. A fekete hátúszófolt az úszó felső részén található. Ez fontos bélyeg, mert a C. paragua-tól leginkább ez alapján különböztethető meg, nála a fekete folt a hátúszó alsó részén helyezkedik el.

C. copei: a C. trilineatushoz hasonlóan nála is inkább a hullám-minta dominál, de pöttyök gyakrabban előfordulnak. Kicsit kevesebb rajta a minta, összességében világosabb megjelenésű. Oldalcsíkja ritkán áll össze, inkább foltsornak nevezhető.

C. acrensis: akváriumi példányai szinte megkülönböztethetetlenek a C. trilineatustól, kevés és apró különbség mutatkozik. A természetben frissen begyűjtve viszont alig mutatja a hullámos rajzolatot. Nehezíti az azonosítást, hogy egyetlen példány alapján írták le. A C. juliihoz képest kevésbé a halványabb pöttyminta dominál.

C. leopardus: legfőbb megkülönböztetési pont a hosszabb, előreugró arcorr, más leszármazási vonalba tartozik (ln8sc4). Inkább pöttyös jellegű a mintája, de a hullámvonalak is előfordulnak fiatalon. A fekete hátúszófolt az úszó kb. középső régiójában van. A nagyon hasonló C. isbrueckeri esetében ez azonban az úszó felső csúcsán helyezkedik el (sőt, az idősebb egyedeknek a hasoldali úszói halványan sárgásak lesznek), míg a C. gomezi esetében egy kisebb és szép kör alakú foltot találunk, oldalcsíkja is kontrasztosabb, nagyobb a fehér kerete.

A leíratlan fajok között is van néhány, mely nagyon hasonló, a legfontosabbak a C120, CW050 és CW060. A C120 a gyászfoltos páncélosharcsához hasonlóan foltos mintájú, a legfőbb különbség, hogy kerekebb formájú fekete folt helyett szabálytalan alakban mintázott a hátúszója. A CW050 inkább a C. trilineatusra hasonlít jobban, de nála hiányzik a hátúszó fekete foltja. A CW060 viszont inkább C. julii-szerű, de valamivel sűrűbben foltozott, az oldalcsíkja erős és kontrasztos, farkúszója sűrűn csíkozott.

Tartása és tenyésztése
A gyászfoltos páncélosharcsa neve eléggé ismert a hazai akvarisztikában, holott ennél jóval ritkább fajról van szó. Fontos tudnunk, hogy nagyon sokszor háromcsíkos páncélosharcsát (Corydoras trilineatus) adnak el ezen a néven, és mivel ő egy sokkal gyakoribb faj, a kereskedésekben C. julii néven jelzett halak az esetek nagy többségében valójában C. trilineatusok. Igazi C. juliihoz leginkább vadbefogásból tudunk hozzájutni. A két faj elterjedési területe egyébként különböző, ez jó támpont az azonosításhoz – a háromcsíkos páncélosharcsák az Amazonas felső folyásvidékén, míg a gyászfoltos páncélosharcsák az alsó folyásvidéken élnek.

Egyébként tartása nem bonyolultabb más, hasonló páncélosharcsákhoz képest. Fontos, hogy mindig csapatban tartsuk őket, ami legalább 6-8 példányt jelent, hiszen erősen szociális élőlények. Könnyedén társíthatóak hasonló igényű fajokkal, nagyon szép amazóniai biotópokat rendezhetünk be segítségükkel, ahol pontylazacok, törpesügérek társaságában élhet. Egy élőhelyét még szűkebben modellező Parnaiba-biotópba kerülhet például vörösszemű pontylazac (Moenkhausia sanctaefilomenae) és zöld üvegkéshal is (Eigenmannia virescens). Természetesen vegyes társas akváriumok lakója is lehet.

Fontos, hogy csak finom szemcséjű aljzatot használjunk, a durvább, élesebb kavicsok ugyanis felsértik érzékeny bajuszszálaikat. Gyöngykavics sem alkalmas a tartásukhoz. A hátterek és szegélyek mentén ültessünk kicsit sűrűbb növényzetet, elől hagyva szabad területet a harcsáknak, ahol turkálhatnak a talajban. Némi úszónövényzet elősegíti biztonságérzetüket, a sötétebb tónusú talaj pedig segít színeik kiemelésében. A vízminőségre nem kényesek, az ideális számukra a lágy és csak enyhén savas vagy semleges kémhatású víz. Hőmérséklet tekintetében a 24-26 °C az irányadó.

Etetésük nem problémás, mert a legtöbb akváriumi haleleséget elfogadják. Kedvencük ugyanakkor az élő tubifex, amiből szinte korlátlan mennyiséget képesek elfogyasztani. Ezt kiegészíthetjük artémiával, grindálféreggel, esetleg vörös szúnyoglárvával. A talajra lesüllyedő harcsatablettákat és más halak által hátrahagyott lemezes eleséget is elfogyasztják, de ne csak maradékon tartsuk őket, a páncélosharcsák is teljes értékű étrendet igényelnek!

Tenyésztésük más páncélosharcsákéhoz hasonlóan történik. Jól tartott, beikrásodott nőstények mellé, nőstényenként kb. 2 hímet válogassunk, majd helyezzük át őket egy szaporító medencébe, melybe lágy (5-10 nk), semleges kémhatású, kb. 25 °C-os vizet töltöttünk. Az akváriumba tegyünk jávai mohát, és szűrjünk levegővel meghajtott szivacsszűrővel. Az ívást beindítani a páncélosharcsáknál jól megszokottan hideg vizes vízcserével tudjuk: naponta 60-65%-ot cseréljünk az ikrarakás bekövetkeztéig, kb. 15-16 °C-os vízzel. Ún. T-pózban ikráznak, a nőstény fejével a hím oldalát ingerli. Az ikrákat az üvegfalra vagy a növények levelei között rakják le, amint az ívás lezajlott, a szülők eltávolíthatóak. A vízhez csepegtessünk néhány csepp xanthakridint vagy égertoboz-kivonatot, hogy megakadályozzuk a penészedést. Az ikrák lerakásától számítva 5-6 nap múlva kezdenek el táplálkozni a kishalak, ekkor frissen kelt sórákkal indíthatóak, esetleg microférgekkel próbálkozhatunk. Később vágott tubifexel neveljük fel őket.