Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.

Hogy (ne) fogjunk párducrákot (PARATHELPHUSA PANTHERINA)!?

„Meeeeg vaaaan” jött az üzenet miközben hazafelé tartottam. Nem kellett magyarázni, tudtam miről van szó és hihetetlen boldogság és megkönnyebbülés fogott el. VÉGRE…

Nagyon előre rohantam, ez egy közel három hetes kalandos történet vége.

Korábbi blog bejegyzésünkből már értesülhettetek a sajnálatos esetről, amikor a videó forgása közben az egyik párduc rák (PARATHELPHUSA PANTHERINA)  elkapott egy idős fekete tetrát (Gymnocorymbus ternetzi) a 360 literes társas akváriumunkban.

Ebben a blogban leírjuk nektek őszintén a történetet, hogy sikerült 3 hét alatt kifognunk a rákokat a sűrű növényzettel és dekorelemekkel betelepített akváriumból.

1-8. nap

Természetesen a gyilkosságot követően azonnal elkezdtük a párduc rákok új akváriumának kialakítását, hogy hasonló eset még véletlenül se fordulhasson elő. Miután összeállítottuk az új 100 literes íves akváriumot igyekeztünk azt a lehető legrövidebb idő alatt lakhatóvá varázsolni (az akvárium berendezéséről és a víz gyors beindításáról egy következő blog bejegyzésben írunk bővebben).

Ez alatt az átmeneti idő alatt a rákokat még a korábbinál is nagyobb odafigyeléssel célzottan, növény ültető csipesz segítségével etettük.

9. nap

Az új akvárium vizének beállását követően, beszereztünk egy Aqua Medic rákcsapdát és rászántuk a szombat délutánunkat a rákászásra. Azt gondoltuk, hogy estére a két rák már az új medencében fog lakni.

Hát ismeritek a mondást… „Ember tervez…”

A rákcsapdát behelyeztük az akváriumba a nagyobb rák búvóhelyének ajtajához. A rákok nagyon szeretik, ha sok búvóhely áll a rendelkezésükre, sokszor vándorolnak is a különböző üregek között. A búvóhelyek lehetnek természetes dekorációs elemekből, például kövekből, különböző dekorációs fákból, kókuszhéjból és akváriumi növényekből is.

Az elfogásra annyira rákészültünk, hogy komoly megfigyelőállomást állítottunk fel, hogy a rák megzavarása nélkül ismét videóval is tudjuk rögzíteni az eseményeket.

Természetesen a rák túl járt az eszünkön, hiszen esze ágában sem volt bemenni a csapdába, csupán kerülgette azt. Bezzeg a halakat nem győztük kiengedni a csapdából, majd a csapda tetején lévő nyílást kinyitva hagytuk, így a halak szép lassan megtanulták, hogy ki tudnak jutni belőle, így nem kellett állandóan kivenni a csapdát, mellyel a rákot is megzavartuk.

A halak ettől kezdve ki-be jártak a csapdából, amikor volt benne haleledel, így csak etetéskor nyílt alkalmunk kifogni a rákot, amikor a halakat a beszórt haleleséggel elcsaltuk a csapdától és nem forgott annak a veszélye, hogy rák és hal egyszerre kerül bele.

10. nap

Az egész délutános rákászás után a nagy rákot napokig alig láttuk, ezért a kisebb rák búvóhelyéhez tettük át a csapdát és egy háló akváriumba helyezésével is emeltük a tétet, hátha célzott etetéssel a hálóba gabalyodna a kisebbik rákunk, aki sokkal bátrabbnak bizonyult, mint nagyobbik „testvére”. Természetesen a háló közelébe is csak a díszhalak merészkedtek, így ezzel a módszerrel igen hamar fel is hagytunk.

Hatalmas öröm volt, mikor a kis rák először bement a csapdába, rögtön csattant is a fotó az eseményről, majd a fotó elkészülését követő másodpercben, a kis rák úgy slisszolt ki a csapdából, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne onnan ki be járkálni.

Itt valljuk be nektek töredelmesen, hogy a kis rák elkapásáról facebook-on közzétett fotó az újbóli megszökését megelőző pillanatról készült, de szerencsére tényleg sikerült még aznap elkapnunk a szabaduló művészt.

A kis rák olyan keskeny, hogy oldalra fordulva kifért a rákcsapda lamellái között, ezért tudott kimenni belőle, szerencsére az éhségét nem sikerült csillapítania, így nemsokára újabb lehetőségünk nyílt, hogy foglyul ejtsük.

Észlelve, hogy nem épp kompatibilis a kis rákkal a csapda, elkészítettük az alábbi képen látható szerkezetet és behelyeztük a csapda ajtaja felé az akváriumba, hogy legközelebb mikor bemegy a csapdába, elzárhassuk előle a kiutat és kiemelhessük a csapdával együtt. Szerencsére ezzel a megoldással sikert értünk el, így nem telt el teljesen eredménytelenül az első akvárium előtti kuporgással töltött hétvége.

11-16. nap

Az elkövetkező egy hét teljes sikertelenséggel telt el, minden etetés alkalmával figyeltük, hol bujkál a nagy rák, de alig láttuk, és akkor sem bújt elő igazán. Két lehetőség van a nagy csendre, vagy sokkolta a kisebb társának eltűnése, vagy levedlett és az új puha páncéljában inkább a biztonságot nyújtó búvóhelyén maradt.

17-19. nap

Ismét felbátorodott a gyilkosunk és egyre többször bújt elő a barlangjából, hogy etetéskor a lehulló szemekből csemegézzen, sőt egyszer-egyszer a rákcsapdát is kerülgette, és a lamellákat is felhajtotta és bebújt alájuk, hogy a csapdában található csalétekből lakomázzon. Itt is a rák méretével volt a gond, de épp ellenkezőleg mint a kis rák esetében. Ez a rák túl nagynak bizonyult, így szinte végig ért a csapdán, és míg az egyik oldali lábaival az eledelt elérte, a másik oldalon még bőven a lamellák alatt volt.

20. nap

Ezen a napon is hasonlóan telt az etetés, mint az ezt megelőző napokban, a felbátorodott rák előbújt, bebújt a csapda lamellái alá és óvatosan csemegézett alattuk. Majd szép lassan egyre beljebb mászott, de sajnos még két lábával feltartott néhány lamellát, mintha tökéletesen tisztában lenne a csapda működésével.

Egy óvatlan pillanat és „Meeeeg vaaaan”, lecsapódtak a lamellák, majd a csapdára kötözött madzag segítségével Csabi gyorsan kihúzta a rákot és megírta az üzenetet, amire már napok óta vártam :).

 

+1 nap

Az akváriumi etetések ismét a régi unalmas kerékvágásban telnek, kell keresnünk valami új adrenalin fokozó tevékenységet.

A rákcsapda tesztje nem volt túl meggyőző, de az is tény, hogy nélküle az akvárium teljes kiürítése nélkül lehetetlen lett volna kifognunk a rákokat. Egy közepes méretű tarisznya rák, vagy egyéb rákfajták kifogására valószínűleg tökéletesen megfelel, főleg ha halak nincsenek az akváriumban. Illetve csigacsapdaként is üzemel, és egyértelműen jó halcsapdának is :).

Kíváncsi vagy a rákok új akváriumára? - Kövess minket facebook-on vagy iratkozz fel hírlevelünkre, nehogy lemaradj az újabb Kalandokról.